Szülők és pedagógusok tollából

"Harmadik gyereknél az ember más sokat tud, felkészült. Mégis meglepődtem, amikor R. méhen belül egyértelműen erős reakciókat adott bizonyos hangokra. Ez a fajta érzékenység szülés után is folytatódott, nem szeretett bizonyos zenéket, filmeket, ha sokat beszéltek hozzá, fárasztotta. A legrosszabb az volt, hogy egy idő után nem engedte, hogy énekeljek neki, a saját anyja hangját sem bírta.
Mindig is nehéz gyerek volt, nem szeretett alkalmazkodni, nem érdekelték a szabályok. Az óvodában ezt amennyire lehetett, tiszteletben tartották és szeretett is járni az elején. A végén azonban túl sok volt az elvárás, nyilvánvaló volt, hogy nem tud megfelelni. Nem intellektuálisan, mert okos gyerek, hanem valahogy nem volt elég érett még. A beszédfejlődésével sem voltam elégedett, de az óvónénik és a fejlesztőpedagógus szerint rendben volt. Elmentünk a nevtanba is, a pszichológus, akihez hetekig járt, azt javasolta, legyünk vele szigorúbbak.
Aztán elkezdődött az iskola és a gyerek lassan elviselhetetlenné vált. Mindig rossz volt a kedve, agresszív volt, undok, kiabálós. Nem akart az iskoláról beszélni, egy idő után már bemenni sem. A tanítónők és a fejlesztőpedagógus nem látott semmi problémát, az eredményei jók voltak, odabent alkalmazkodott, amennyire tudott.
Karácsony előtt kiderült, hogy bizonyos magánhangzókat nem hall jól. A hallásvizsgálat negatív lett, elindultunk több irányba is, Meixner Alapítvány, Új kapu, pszichiátria, nevelési tanácsadó újra. A diszlexiát már a Meixnerben is látták, és az Új kapuban és a nevtanban a logopédus is hallási túlérzékenységet jelzett. Amikor végre leültünk és összeírtuk a tüneteket, a lista hosszú lett, köztük jó pár autisztikus jellegzetességgel, a diagnózis általános idegrendszeri éretlenség volt. Elkezdtünk egy glutén és laktózmentes diétát, ami egyből látványos eredményeket hozott, a gyerek sokkal kevésbé fáradt, jobb kedve lett, de egyértelmű volt, hogy szükség van komolyabb segítségre is.
Őszintén szólva nem tudtam eldönteni, hogy a Bérard módszer jó lesz-e nekünk, olvastam róla jót is rosszat is a neten, de úgy gondoltam, ártani biztos nem fog. A zeneterápia kétszer 5 napos időszakában már voltak pozitív jelek, R. vidámabb lett, jobban alkalmazkodott, jobban érezte magát. A feltűnő az volt, hogy egyszeriben rengeteg sikerélménye lett az iskolában, két hét alatt annyi piros pontot kapott olvasásból, mint előtte négy hónapig.
Amikor befejeztük a terápiát, egyből nekiláttunk az alapozó tornának, amit a gyerek annyira szeret, hogy abba sem akarja hagyni, bár a terapeuta szerint talán fél év is elég lesz a szokásos 1 helyett. Nem állítom, hogy minden elmúlt, de nem is egy másik gyereket akartam, csak egy boldogabbat. És ez viszont maradéktalanul teljesült. Az iskolában már semmilyen komoly gondja nincs, a diszlexia veszélye még ott lebeg, de azt amúgy is enyhének mondták, majd gyakorolunk. Rengeteget nevet, ami nem volt sajnos jellemző, iszonyú érzés egy állandóan szorongó, rosszkedvű kislány. Most még az arcát is másnak látom, a mozgásán is látványos a változás, felszabadultabb, nyíltabb, jobban kifejezi az érzelmeit. Sokkal könnyebben alkalmazkodik változásokhoz, lehet vele kompromisszumot kötni, míg korábban hajlamos volt sikítva tiltakozni. Képes bocsánatot kérni, vágyait, igényeit késleltetni. Szívesebben játszik a testvéreivel, akik szintén érzékelik a változást.
Elmúlt egy csomó szenzoros problémája, többféle ruhát hajlandó felvenni, többféle ételt hajlandó megenni, a rituálékhoz sem ragaszkodik már annyira.
Még nem próbáltam neki énekelni, mert az elmúlt évek alatt erről teljesen leszoktam, de már az sem bánt, ha most sem engedi. Elég az is, hogy boldog."


„Kislányom három hónapja jár Alapozó terápiás foglalkozásokra, melyekről egyre többet mesél, feladatokat bemutat nagy élvezettel. Ügyesedett rajzban, s az óvodai hisztik is sokkal ritkábbak lettek. Úszásban is egyre ügyesebb, többet, tovább tud koncentrálni.”


 „Máté minden területen sokat fejlődött, a legnagyobb eredménynek a személyiségfejlődését tartom. Iskolai teljesítménye sokat javult.  A terapeutával nagyon jól együttműködünk, mind a gyerek, mind pedig én. Máté szívesen dolgozik vele.”


 „Kisfiunk már szinte születése óta nehezebben kezelhetőnek bizonyult, mint másfél évvel idősebb nővére. Ezt eleinte persze ráfogtuk arra, hogy fiú és egy kicsit szeleburdibb a kelleténél. Aztán úgy 4 éves kora körül az úszó edzője vette észre, hogy valami baj van a mozgásával, nem igazán megy neki még a karkörzés sem, ami ugyebár elengedhetetlen lenne a hátúszás elsajátításához. Ekkor vittük el őt egy fejlesztő pedagógushoz, aki egy átfogó felmérés során megállapította, hogy az idegrendszer fejletlensége, éretlensége miatt van jelen a fiamnál ez a koordinációs zavar, ami a mozgásán kívül a viselkedésére és a figyelmére is kihat. Ez a fejlesztőpedagógus ajánlotta nekünk Gabi nénit és az alapozó mozgásterápiát. Immár lassan egy éve járunk a tornára és kisfiunk rengeteget fejlődött. Először csak a rajzain látszott az ugrásszerű fejlődés, de mára már a hintázás és az úszás is sokkal jobban megy. Nagyon szívesen vesz részt a foglalkozásokon, hisz a feladatok játékos formában fejlesztik idegrendszerét. Gabi néni mérhetetlen türelemmel és kedvességgel tanítgatja, fejleszti a gyerekeket, beszélget velük és nem utolsó sorban odafigyel egyedi igényeikre.  A viselkedése is sokat javult és reméljük, hogy a további terápiás kezeléssel elérjük, hogy mire iskolába megy, behozza a lemaradást, és a későbbiekben nem lesz gondja a tanulással.”


 „A gondjaink ott kezdődtek, hogy Zsuzsi áprilisban született. Így az óvoda harmadik évének elején döntés elé kerültünk, hogy menjünk-e iskolába, vagy maradjunk még egy évet oviban.  Zsuzsi okos kislány, de nagyon nehezen oldódik és problémák voltak többek között a ceruzafogással és a nagy-mozgásokkal is. Egyértelműen maradtunk volna az oviban, ha nem szűnt volna meg a megszokott csoportunk, óvó nénink. Az óvodai logopédiai fejlesztésbe nem sikerült bekapcsolódnunk kapacitás szűke okán. Nem szerettünk volna szeptemberben dönteni arról, hogy megyünk vagy maradunk, így külön fejlesztési lehetőségek után néztünk.  Egy játszóházból ajánlották nekünk az Alapozó terápiát. Bizony beletelt két-három hónapba, de Gabi néni végtelen türelmének és szeretetének köszönhetően Zsuzsi ma már imád Alapozó tornára járni. Mozgása rengeteget fejlődött, biciklizik, elkezdtünk teniszezni, szereti a testnevelés órát és általában a mozgást. Sokkal nyitottabb és magabiztosabb, mint egy évvel ezelőtt. Szépen fogja a ceruzát és lendületesen, lelkesen rajzol. Hosszas vívódás után végül belevágtunk az iskolába. Most október van és nem nehézségmentes az indulás. Azt hiszem jó döntést nem tudtunk volna hozni, már nem lett volna jó az ovi és talán túl korai a suli. Köztes megoldás pedig sajnos nincs. Abban viszont biztos vagyok, hogy Gabi néni és az Alapozó terápia nagyon sokat segít nekünk mind az iskolai, mind a „magánéleti” problémák leküzdésében.”


„Három hónapja kezdtünk mozgásterápiára járni, azóta lányom megtanult pótkerék nélkül biciklizni, és általában ügyesebb, harmonikusabb a mozgása.”


„Mozgása kevésbé darabos, jobban érzi a ritmust. Javult az olvasása, helyesírása, számolása.”


„Kevésbé fáradékony, türelmesebb, összeszedettebb.”


„Figyelmesebb, összeszedettebb, a logikus gondolkodása is sokat fejlődött.  Könyveit, játékait sokkal nagyobb rendben tartja.”


Egy tanító néni írta:

„Andris olvasásának minősége ugrásszerűen javult, folyamatosan olvas, és mindig javítja magát, ha hibázott. Rajzai is sokat fejlődtek, felismerhetőbbek a figurái. Már gyönyörűen tud írni, de sajnos ez még erőfeszítést jelent számára.  Helyesírása rengeteget fejlődött, szinte hibátlanul tud másolni, és még a tollbamondásait is kevés hibával írja.” (Egy 2. osztályos, diszlexiás, diszgráfiás kisfiúról)

{ Adatvédelem } { Előző oldal } { Főoldal }